A megyei levéltáraknak napjainkban már nem csak a források őrzése, hanem azok megismerése-megismertetése, a helytörténeti kutatás segítése, a lokálpatriotizmus erősítése is feladatává vált, ami megkövetelte a nyitást, a különböző közönségkapcsolati formák kialakítását.A vármegye levéltára évszázadokon át a „titkok zárt tára” volt. A levéltárat képező utazóládát, benne a nemesi közgyűlés jegyzőkönyveit, ítéleteit és a birtokpereket kezdetben az alispán őrizte. Amikor már a megszaporodott iratok kinőtték a ládát, akkor a jól védhető várak egyikében találtak egy szobát számukra, ahonnan a 18. századtól felépült megyeházákba szállították át a mind több iratot magába foglaló levéltárat. Ettől kezdve gyakran előkerült a rendezés ügye a közigazgatás és igazságszolgáltatás számára fontos régi adatok előkeresése miatt. Az iratokat előbb a nótárius, majd a megbízott levéltárnok kezelte. Bár a 20. század elején már néhány levéltárba betértek a tudományos kutatást végző történészek közül a forrásokat fontosnak tartók, de a hely-, család-, származás-, nemességtörténet iránt érdeklődőknek inkább kikereste az adatokat a levéltáros, mert a nyilvános kutatáshoz nem volt eléggé rendezett, segédletelt az irat, illetve az infrastrukturális körülmények sem voltak biztosítottak, hiszen az iratraktárak mellett legfeljebb egy kis szűk szoba állt a levéltáros rendelkezésére.
DOI: 10.30716/RSZ/2018/1/6